- május 20. vasárnap.
Ma délután hosszú hónapok munkájával elkészült a bushcrafter.hu oldalunk. Alaposan átnéztük a fiúkkal és jól esett kimondani, hogy „kész”. Ez természetesen annyit jelent, hogy elértük a publikálás szintjét. Ma éjfélkor egy szűkebb baráti kör számára tesszük elérhetővé, amolyan tesztüzem jelleggel. Pár héten belül kiszűrjük a gyerekbetegségeket és nyilvánossá tesszük a nagyvilág számára.
Most van idő estig, amikor egy pohár pezsgő kíséretében elindítjuk az oldalt. Nem volt kedvem hazamenni. Kijöttem a Zselicbe. A Márcadó feletti magaslat a célom. Legalább harminc éve nagy kedvencem ez a hely. Kardosfánál leteszem a kocsit és gyalogolok. Megunhatatlan az érzés, ahogy félórás gyaloglással egyre közelebb kerülök a helyhez, egyre mélyebben járok az erdőben. Először az egykori településre vezető horhós úton sétálok, amit vadgesztenyefák szegélyeznek, aztán átváltok a fekete fenyővel betelepített gondozatlan ösvényre, ami egyenesen a célomhoz vezet. Lépésről-lépésre átjár az erdő varázsa, ráhangolódom arra az érzésre, amit számomra csak az erdő és ez a hely adhat. Végre elérem a kis fennsík végét. Kissé kifáradtam, úgy látszik a járvány miatti eltunyulás jött elő rajtam.
Lenyűgöző, mint mindig. Innen nem lehet ellátni messzi tájakra, mint a Zselic számos pontjáról. Nem látni a Horvát hegyeket, sem a Mecseket, vagy a Balaton hegyeit. Itt az erdő vesz körül. Délre mély és meredek völgy hatalmas tölgyekkel és hársfákkal. Kicsit balra alattam az egykori Márcadó falu rég elhagyott temetője. Itt csend van. Csak az erdő van körben, mindenhol. Itt ülök, és nem csinálok mást. Erre a helyre csak ezért járok.
Kell írnom valamit a Bushcrafter oldalunkra ma estig. Legalábbis a fiúk ezt mondták. „Mert én vagyok a legöregebb Bushcrafter a társaságban”. Az tény hogy nem ma kezdtem az erdőt járni. Jó most elmerengeni kicsit a bő harminc évvel ezelőtti első erdei kirándulásaimról. Akkor persze a bushcraft kifejezést nem is ismertem. Felszerelésem egy műanyag kulacsból, egy műanyag agancsutánzat nyéllel készült tőrből és egy Nagy István féle szalonnázó bicskából állt. Hátizsákom nem volt, ezt egy „szimat szatyorral” pótoltam. Szóval nagyon alapvető volt a felszerelésem. Sokszor egyedül, néha egy-egy kalandvágyó baráttal vágtam neki a zselici erdőnek.
Felnőttem és egyre tágabb lett a világ. Bejártam az országot és sorra jöttek a külföldi túrák. Jött a halhatatlan szerelem Székelyföld hegyeivel, aztán sorra a Kárpátok többi része és még rengeteg csodás hely a világban. Sokszor mentem egyedül és volt, amikor pont erre vágytam, de a természetemnél fogva jobban szeretem, ha van társaságom. Sok emberrel hozott össze a sors, akikkel sokféle kalandot átéltem, de valamiért sokáig nem találtam meg azt a társaságot, akikkel bármikor és bárhol jó lenni.
A kétezres évek első évtizedének végére összejöttünk páran, akik egyre többet jártunk együtt túrázni és ez a kis társaság egyre jobban összecsiszolódott.
Az utóbbi években nem ritkán találkoztunk az erdőben magukat bushcrafter-nek valló kirándulókkal. Sokszor sikerült beszélgetni, összebarátkozni. Sokaknál láttuk, hogy nagyon tetszik minden, ami bushcraft, de legtöbben You Tube videókról kedvet kapva, gyakorlatban ügyetlenkedve próbálkoztak. Sokszor segítettünk tüzet gyújtani, vagy éppen bármit, amiben elfogadták a segítségünket. Sokszor mondogatták: „milyen jó lenne, ha csinálnánk egy weboldalt a témáról, vagy szerveznénk néhány bemutatót”.
Ezzel az oldallal az a célunk, hogy meséljünk. Elmeséljük, amit mi tapasztaltunk. Érthetően beszéljünk a felszerelésről, praktikákról, főzésről és a legszebb helyekről, ahol eddig jártunk. Az oldal legfőbb küldetésének tartjuk, hogy megszerettessük ez erdőjárást a természetközeli szabadidő eltöltést azokkal, akikben erre van igény. Szeretnénk, ha kialakulna a kezdeményezésünk alapjain egy igazi jó közösség.